Egyéb kategória

A havas terepet a Síaréna hóágyúi biztosítják, a meseszerű bakonyi táj adott, a többiről pedig a Ski43 Program Nonprofit Zrt. gondoskodik. A szervezet országos programja lehetőséget ad minden magyarországi általános iskolásnak, hogy megismerje a közkedvelt téli mozgásformákat, így a 2020/2021-es síszezonban akár 20 000 diák élvezheti majd a síelés örömeit térítésmentesen Eplényben.

„Látunk egy 506 méteres hegyecskét, látunk befújt havacskát, a lábakon vízszintes léceket, az arcokon szemet takaró plasztikszemüveget. Ha becsukjuk a szemünket, mit látnánk még szívesen Eplény téli lankáin? Lássunk vidám gyerekeket, mosolygó piros arcokat, nevetésre húzódó apró szájakat, zsivajt, hangoskodást, egy szóval az életet”

– mesél a kezdeti víziójukról Virág Ferenc, a Ski43 pénzügyi igazgatója. Az elképzelés 2021. január 4-i starttal megvalósul, a diákok ugyanis iskolai napokon, azon belül is hétfőtől–csütörtökig, előre egyeztetett időpontokban vehetik majd igénybe a felkínált lehetőségeket Magyarország legnagyobb és legmodernebb síkomplexumában, az eplényi Síarénában.

A program lényege, hogy a téli, mozgásszegény időszakban egyedi élményt nyújtva vigye szabad levegőre a diákokat, akik a téli sportok megismerése által kiterjeszthetik mozgásszeretetüket – ezzel is egy újabb, igen fontos lépést téve az egészséges életmód felé. A természetközeliség ugyanis köztudottan nem csupán kikapcsolja a gyerekeket, de csökkenti a stressz-szintjüket és energiával is feltölti őket. A közösségben eltöltött idő, a közös sport pedig segíti az empátiás készségük fejlesztését.

A Ski43 szellemiségének az alapja a közösség, a természet, a gondoskodás és az egészség: a szervezet hisz a friss levegő és a hó elementáris erejében, a közösségi élmények fontosságában, valamint abban, hogy a természet közelsége mosolyt csal az arcokra és örök emlékeket adhat. Az ötletgazda, Soós Csaba vezérigazgató olyasvalamit szeretett volna megvalósítani Eplényben, amely közelebb hozza a gyerekeket nemcsak a természethez, hanem egymáshoz is:

„Biztos vagyok abban, hogy a természettől és embertársainktól elidegenedő társadalomban ez egy hiánypótló program lesz, és meg vagyok győződve arról, hogy ezáltal jelentős mértékben hozzájárulunk gyermekeink érzelmi fejlődéséhez.”

A téli mozgásformák megismerésére az eplényi Síaréna közel 3 hektáros oktatófelületén lesz lehetőség, ahol szakképzett síoktatók és segédoktatók várják majd a gyerekeket – napi több turnusban, összesen maximum 500 diákot. A 70 perces foglalkozásokat az iskolások sítudásához igazítják, így nem kell félnie annak, aki még sosem síelt, de nem fog unatkozni az sem, akinek van már tapasztalata. Az oktatást követően a diákok továbbélvezhetik a hófödte természetet, hiszen a szervezők a következő 70 percre szórakoztató szabadtéri játékokkal készülnek. A havas kalandhoz a Ski43 térítésmentesen biztosítja a kétórás síbérletet, az oktatást, szükség esetén a sífelszerelést, továbbá minden résztvevő számára egy-egy melegételes csomagot.

A kezdeményezés nem új keletű: korábban is kaptak már hasonló lehetőséget a Veszprém megyei általános iskolások, akkor a diákok jelképes árért cserébe juthattak sípályabelépőhöz és sífelszereléshez. Ennek az együttműködésnek a sikere inspirálta a Ski43-at arra, hogy a megyei szintű kezdeményezést kiterjessze országos szintre, ezúttal egy még inkább nagyvonalú ajánlattal. A nonprofit szervezet célja, hogy minél több gyerek vehessen részt a programban, a sportolás örömén túl pedig életre szóló élményekkel is gazdagodhassanak.

Az előregisztráció november 18-án indul a www.ski43.hu oldalon, ahol várják az általános iskolák jelentkezését. A program 2021. január elején startol, a járványhelyzet szabályainak betartásával, figyelemmel a kormányrendeletekre mind a szabadtéri létesítmények nyitvatartása kapcsán, mind az egyéni szabadtéri sportolási lehetőségeket illetően.

Forrás: https://marieclaire.hu/utazas/2020/11/28/ingyen-sieles-snowboard-epleny-siarena-iskolak/